Eredmény(ek) 5 mutatása

A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS ÉS A SAJTÓ SZABADSÁGA

A véleménynyilvánítás szabadsága, valamint a sajtó szabadsága alapvető jogokként szerepelnek a magyar jogrendszerben. De mit is jelent ez tulajdonképpen? Hol húzódik a határ, ahol a véleménynyilvánítás még szabad, és mi az, ami tilos? Mi a különbség értékítélet és tényállítás között? …

FIZETÉSI MORATÓRIUM A JÁRVÁNY IDEJÉN

Ebben a cikkünkben a járványhelyzetre tekintettel felfüggeszthető hitelügyletekkel fogunk foglalkozni. Olvassa el, és tájékozódjon, mielőtt belevág! A 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet szerint a veszélyhelyzet fennállása alatt az adósnak a hitelező által üzletszerűen nyújtott hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből …

ÖRÖKÖLT ADÓSSÁGOK – Mit tehetünk, ha tartozást öröklünk?

Mindenekelőtt néhány fogalmi alapvetést szükséges tisztáznunk. Örökölni egyrészt végrendelet alapján, végrendelet hiányában pedig a törvény (vagyis a Ptk.) rendelkezései szerint lehet. Ez röviden azt jelenti, ha az elhunyt végrendelkezett, ebben szabadon, nagyon kevés korlátozással meghatározhatja, kit szeretne örökösévé vagy örököseivé …

A „LÚGOS ORVOS” ESETE – HALMAZATI BÜNTETÉS?

Bizonyára sokan hallottak a „lúgos orvosként” elhíresült elkövetőről, akit végül a Kúria 11 év börtönbüntetésre ítélt. A döntés körülményeiről az alábbi cikkben olvashattok: https://444.hu/2020/07/01/a-kuria-hatalyban-hagyta-a-lugos-orvos-jogeros-iteletet-benenek-le-kell-toltenie-bortonbunteteset De mi tartott ezen az eljáráson évekig? Miért csak 4 évet kapott ez a bűnöző elsőfokon? …