A közeljövőben várhatóan több információ is lesz az igazolással kapcsolatban. Ezeket igyekszünk nyomon követni, és a legfrissebb tudnivalókat megosztani Veletek!
2021. február 12-én a Kormány rendeletet adott ki a koronavírus elleni védettség igazolásáról. Mai cikkünkben ezen igazolás megszerzésének feltételeit, módjait foglaljuk össze Nektek.
A rendelet alapján három csoportba sorolhatjuk Magyarország lakosságát:
– akik megkapták a védőoltást,
– azok, akiknek volt pozitív PCR-tesztje, de felgyógyultak,
– akik valószínű átestek a fertőzésen, de nem tudtak róla, vagy nem készült róluk teszt.
Nézzük, hogy az egyes kategóriák milyen módon juthatnak a védettségi igazoláshoz.
1. Akik megkapták a védőoltást
Akik már megkapták a védőoltást, tulajdonképpen semmit nem kell csinálniuk. Nem szükséges külön igényelniük az igazolást, a Főváros Kormányhivatala azt hivatalból állítja ki, és hivatalból történik a postázás is. Ezen csoportba tartozóknak tehát semmit nem kell fizetniük, semmit nem kell igényelniük, az oltottság tényénél fogva automatikusan meg fogják kapni a védettségi igazolásukat.
Esetükben a védettségi igazolásnak nincs érvényességi ideje, vagyis korlátlan időre szól.
2. Akiknek volt pozitív PCR-tesztje, de felgyógyultak
Fontos előzetes kérdés, hogy mi tekinthető a „felgyógyulás napjának”. E körben két esetről beszélhetünk:
– Ha valakinek a pozitív tesztje után volt egy negatív tesztje, akkor a felgyógyulás napja az a nap, amikor a negatív teszt lezajlott.
– Ha valakinek a pozitív tesztje után nincs nyilvántartott negatív tesztje, akkor a felgyógyulás napja az utolsó pozitív tesztet követő tizedik nap.
Ezek a dátumok az ún. Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) vannak nyilvántartva.
Ezen körbe tartozó embereknek sem kell fizetniük, sem külön igényelniük az igazolást, a kártyát az állam hivatalból állítja ki, és postázza az érintetteknek.
Fontos eltérés azonban, hogy az ilyen módon kiállított védettségi igazolás csupán a felgyógyulás napját követő hatodik hónap azonos napjáig érvényes, ha pedig az adott hónapban nincs a felgyógyulás napjával azonos nap, akkor a hónap utolsó napjáig. Magyarán, ha például valaki március 31-én tekinthető „felgyógyultnak”, akkor a védettségi igazolása szeptember 30-ig lesz érvényes.
3. Akik nem tudnak róla, hogy átestek-e a fertőzésen és nincs is tesztjük
Számukra lehetőség van ún. ellenanyag-vizsgálatra, amely igazolhatja, hogy szervezetükben a koronavírus elleni ellenanyag jelen van. Ha a vizsgálat sikeres, akkor az illető 4 hónapig érvényes védettségi bizonyítványra jogosult.
FIGYELEM!
– Az e körbe tartozóknak igényelniük kell a védettségi igazolványukat, amelyet megtehetnek elektronikus úton, vagy személyesen bármelyik kormányablakban.
– Ez a procedúra NEM ingyenes! Az ellenanyag-vizsgálatért 11 000 forintot kell fizetni, a védettségi igazolvány kiállításának díja pedig további 3000 forint (amelyből 2000 forint a védettségi igazolvány előállítási költsége).
Egyéb tudnivalók
– A védettségi igazolás személyazonosító igazolvány vagy útlevél felmutatásával együtt érvényes.
– Azok számára, akik kaptak védőoltást, lehetőség van arra, hogy a védettséget a védettségi igazolás helyett applikációval igazolják. Ezen applikációnak az EESZT a működtetője. Az alkalmazás az EESZT-ből szerzett adatok alapján igazolja az érintett oltottságát, és megjeleníti az érintett nevét, TAJ számát, az oltás idejét, a védőoltás típusát, valamint a fertőzéssel szembeni védettség tényét vagy annak hiányát.