A véleménynyilvánítás szabadsága, valamint a sajtó szabadsága alapvető jogokként szerepelnek a magyar jogrendszerben. De mit is jelent ez tulajdonképpen? Hol húzódik a határ, ahol a véleménynyilvánítás még szabad, és mi az, ami tilos? Mi a különbség értékítélet és tényállítás között? Jelen cikkünkben ezekre a kérdésekre kínálunk választ.
Mik is azok az alapvető jogok (/alapjogok)?
Az alapjogok tulajdonképpen a legalapvetőbb jogok, amelyek megilletik az embereket, valamint bizonyos esetekben a nem természetes személyeket (cégek, szervezetek, stb.) is. Utóbbiakat azonban csak olyan alapjogok illetik meg, amelyek természetüknél fogva nem csak emberekhez kötődhetnek, így például a vallásszabadság csak embert illethet meg, hiszen egy szervezetnek nincs vallása, legfeljebb a szervezetben lévő embereknek, azonban például a jó hírnévhez való jog már szervezeteket is megillethet, hiszen egy cégnek is van hírneve. Az alapjogokat az Alaptörvényben találjuk, a „Szabadság és felelősség” címszó alatt. Sajátosságuk, hogy fő szabály szerint alapvető jogokra vonatkozó szabályokat csak törvényben lehet alkotni, és csak kivételes esetekben lehet őket korlátozni (A leggyakoribb esete ennek, amikor az egyik alapjog korlátozásával egy másik alapjog érvényesülését szeretnénk elérni – például: véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása mások emberi méltóságának megóvása érdekében)
MEDDIG SZABAD A VÉLEMÉNY?
A véleménynyilvánítás szabadsága rendkívül kiemelt jelentőségű alapjog a demokrácia világában. Mindenek előtt fontos kérdés, hogy a vélemény közügyre irányul-e, ugyanis a vélemény elsősorban akkor élvez alkotmányos védelmet, ha közügyre vonatkozik. A közügyek körében fontos tényező a tartalom-és értéksemlegesség elve, amelynek értelmében a közügyekkel kapcsolatos szabad véleménynyilvánítás nem korlátozható pusztán az egyes emberek nézetei miatt. Korlátozni ezt csak akkor lehet, ha a véleménynyilvánítás során közölt tartalom mások alapvető jogait, vagy egyéb alkotmányos értéket sért. FIGYELEM! A közügyek köre jóval szélesebb a politikai jellegű ügyeknél! Tehát a „közügyeket” nem szabad pusztán a politizálással azonosítani! De akkor tulajdonképpen hogy lehet eldönteni valamiről, hogy közügy vagy sem? A választ nem a véleménnyel érintett személyekben kell keresni – tehát pl. ha a miniszterelnök mond valamit egy családi vacsorán, akkor az attól, hogy a miniszterelnök mondta, még nem lesz közügy – hanem az a lényeg, hogy a megszólaló valamilyen társadalmi, politikai kérdésben fejtse ki nézeteit. A véleménynyilvánítás szabadságának néhány konkrét korlátja megtalálható az Alaptörvényben is:
A véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat:
– mások emberi méltóságának a megsértésére.
– a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére.
o A Btk.-ban erre az esetkörre akad néhány példa, ilyen lehet a nemzeti jelkép megsértésének bűncselekménye, ami akkor valósul meg, ha valaki nagy nyilvánosság előtt Magyarország himnuszát, zászlaját, címerét vagy a Szent Koronát sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, illetve azokat más módon meggyalázza. Ráadásul a Btk. értelmező rendelkezései között szerepel az is, hogy nagy nyilvánosságon a bűncselekménynek a sajtótermék, médiaszolgáltatás, sokszorosítás vagy elektronikus hírközlő hálózaton való közzététel útján történő elkövetését is érteni kell. Tökéletes példa ez a véleménynyilvánítás szabadságának mint alapjognak a jogszerű, törvényben történő korlátozására.
TŰRÉSI KÖTELEZETTSÉG
A tűrési kötelezettség egyszerűen megfogalmazva olyasmit jelent, hogy milyen mértékben kell elfogadnia valakinek azt, ha mások véleményezik az állítását, vagy akár őt magát. A közszereplőknek, valamint a közhatalmat gyakorló személyeknek fő szabály szerint jóval több kritikát, és negatív véleményt el kell tudniuk viselni, mint a magánszemélyeknek, vagyis nekik sokkal magasabb tűrési kötelezettségük van, ezáltal a rájuk vonatkozó véleménynyilvánítás sokkal kevésbé korlátozott. Természetesen az úgynevezett „hivatalos személyek” is e körbe tartoznak, így például a köztársasági elnök, az országgyűlési képviselő, az alkotmánybíró, a miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár, a bíró, az ügyész, az ombudsman, stb. Itt szükséges megjegyezni, hogy egy teljes közösséget érintő kérdések megvitatása során a közösség tagjainak tűrési kötelezettsége is magasabb kell, hogy legyen, mint egy mindennapi emberé. A magas tűrési kötelezettség azonban nem azt jelenti, hogy ezekkel az emberekkel szemben bármilyen véleményt bárhogy meg lehet fogalmazni! Ha valaki valótlan tények állításával próbál rossz színben feltüntetni egy hivatalos személyt vagy egy közszereplőt, természetesen büntethető, ha tudta, vagy megfelelő gondossággal tudnia kellett volna, hogy az általa állított tények valótlanok. Az a véleménynyilvánítás azonban, amely értékítéleten alapul, alkotmányosan semmilyen szinten nem büntethető.
ÉRTÉKÍTÉLET VS. TÉNYÁLLÍTÁS
Korábban használatba került a „tényállítás” és az „értékítélet” kifejezés. Ha a véleménynyilvánítás szabadságáról beszélünk, fontos látni ezen két fogalom közötti alapvető különbségeket. Az „értékítélet” az egyén személyes véleménye. Erre a véleménynyilvánítás szabadsága minden esetben kiterjed, függetlenül attól, hogy az igaz vagy hamis, vagy hogy észérven vagy észrevételen alapul. A szubjektív értékítélet tehát nem büntetendő. A „tényállítás” jóval objektívebb fogalom, hiszen csupán arról van szó, hogy valaki tényekre alapozza a véleményét. Ha azonban a tényállítás valótlan, akkor az az értékítélettel ellentétben bizonyos esetekben büntethető. Így például a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjed ki a tények meghamisítására (vagyis ez TILOS), ellenben kiterjed bármiféle bírálatra, nézetre, vagy kritikára (tehát ez MEGENGEDETT).
ÉRDEKESSÉG
Az, hogy az értékítélet nem büntethető, míg a tényállítás akkor
büntethető, ha a közlő tudta, hogy az állítása valótlan, vagy kellő
odafigyeléssel tudnia kellett volna, hogy valótlan, az úgynevezett New
York Times-szabály
A véleménynyilvánítás szabadsága körében érdemes
megemlíteni két tesztet, amelyek szintén arra a kérdésre adnak választ,
hogy mely esetekben korlátozható ez az alapjog.
1. Nyilvánvaló és
közvetlen veszély tesztje: A véleménynyilvánítás szabadsága
korlátozható, ha fennáll a veszélye annak, hogy a közlés erőszakot vonz
maga után, amely az emberek egyéni jogait veszélyezteti.
2. Foglyul
ejtett közönség tesztje: Nem élvez alkotmányos védelmet az a beszéd,
amely megalázza a hallgatóság tagjait, akiknek nincs lehetőségük a
közlés elől kitérni (Tehát ha pl. valaki egy kínai negyedben gyalázza a
kínaiakat)
A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS KÜLÖN NEVESÍTETT FORMÁJA: A SAJTÓSZABADSÁG
A sajtószabadság bizonyos tekintetben egy viszonylag összetettebb
alapjog. A sajtónak fontos szerepe van a közvélemény alakításában, és
tekintettel a nyilvánosságra, amelyet magával vonz fontos szerepe van a
társadalomban. Fontos látni, hogy a sajtószabadság egy kétarcú alapjog,
mert jelenti egyrészt a cenzúra tilalmát, másrészt magában hordozza a
véleménynyilvánításért való felelősség vállalásának fontosságát is.
Tekintettel arra, hogy a véleménynyilvánítás egyik formájáról beszélünk,
természetesen a sajtószabadság is korlátozható (más érték, vagy alapjog
érdekében).
Néhány nevesített esete a sajtószabadság korlátozásának:
A sajtószabadság korlátozható:
– más vagy mások emberi méltóságának, vagy valamely csoport védelmének érdekében
– államtitok védelme érdekében
– a köznyugalom védelme érdekében
– az igazságszolgáltatás érdekében
