Büntetőjog

LOPÁS+ERŐSZAK=RABLÁS

A rablás egy összetett bűncselekmény, ami azt jelenti, hogy a rablás elkövetése során két olyan cselekmény valósul meg, amik önmagukban is büntetendők. A rablás esetén tehát nem kezeljük külön a lopást és az erőszakot, hanem ezek együttesen alkotnak egy összetett bűncselekményt, a rablást.

A LOPÁS ÉS AZ ERŐSZAK

A rablás elkövetése során az egyik cselekmény a lopás, vagyis az a bűncselekmény, amelynek során az elkövető a dolgot ellopja a sértettől.

A rablást alapjában véve kétféle módszerrel lehet elkövetni (ezek valamelyike képezi a másik cselekményt, ami a dolog elvétele mellett megvalósul):

  1. Erőszak, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés.
    – Az erőszak tulajdonképpen azt foglalja magában, hogy az elkövető nem hagy lehetőséget a sértettnek, hogy mérlegeljen az engedelmesség és az ellenállás között, hanem azonnal arra kényszeríti, hogy az elkövető igényeinek megfelelően cselekedjen.
  2. Öntudatlan, vagy védekezésre képtelen állapotba helyezés
    – Az elkövető olyan állapotba helyezi a sértettet, hogy az ne legyen képes ellenállást tanúsítani. Itt fontos kiemelni, hogy a sértett lerészegítése nem tartozik ebbe a körbe, mert abban az esetben, ha a sértettet lerészegítik, és így vesznek el tőle valamit, nem rablás, hanem kifosztás valósul meg.

A Büntető Törvénykönyv tartalmaz továbbá egy olyan szabályozást is, amit a jogirodalom „megtorlás”-ként tart számon. Ennek értelmében, ha a tolvajt tetten érik, és annak érdekében, hogy az ellopott dolgot megőrizze, erőszakot, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, a rablás bűncselekménye akkor is megvalósul. Itt tehát addig a pillanatig, amíg a tolvajt tetten érik, egy közönséges lopás valósul meg, majd a tolvaj által alkalmazott erőszak, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés fogja a lopás bűncselekményét rablássá alakítani. Felmerül a kérdés, meddig lehet tetten értnek tekinteni a tolvajt? -> A válasz: Addig, amíg az üldözése folyamatos, magyarán, amíg szem elől nem tévesztik.

A rablás tehát akkor valósul meg, ha az elkövető a dolgot a sértettől elvette, és lényeges eleme az erőszak, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazása, vagy a sértett öntudatlan, vagy védekezésre képtelen állapotba helyezése.

Természetesen ugyanúgy, ahogy a lopás, a rablás is csak idegen, ingó dologra követhető el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük