Mindenekelőtt néhány fogalmi alapvetést szükséges tisztáznunk. Örökölni egyrészt végrendelet alapján, végrendelet hiányában pedig a törvény (vagyis a Ptk.) rendelkezései szerint lehet. Ez röviden azt jelenti, ha az elhunyt végrendelkezett, ebben szabadon, nagyon kevés korlátozással meghatározhatja, kit szeretne örökösévé vagy örököseivé tenni. Ha azonban az elhunyt (a Ptk. megfogalmazásában „örökhagyó”) után nem maradt (szabályszerű) végrendelet, akkor a Ptk. által meghatározott szabályok szerint kerül sor az öröklésre. A legjellemzőbb különbség, hogy a Ptk. alapján az örökhagyó családtagjai között kerül felosztásra az örökség, végrendeletben viszont bárki örökössé nevezhető.
Meg kell továbbá különböztetni jelen cikkünk témájától, vagyis az örökség visszautasításától az öröklésről történő lemondást. A lemondás ugyanis még az örökhagyó életében, és gyakorlatilag egy megállapodás formájában történik. Megemlítendő még hogy a lemondás történhet meghatározott személy javára; az engem pl. végrendelet alapján megillető egymillió forintról lemondhatok a testvérem javára, így ezt is ő fogja örökölni az én lemondásom folytán. A visszautasítás ellenben egyoldalú jognyilatkozat, az örökhagyó halála után, és jellemzően a hagyatéki eljárásban (vagyis a közjegyző előtt) történik.
Felmerülhet a kérdés: mégis miért utasítaná vissza valaki az őt megillető örökséget? Nos, a Ptk. értelmében az örökhagyó tartozásaiért az örökösök kötelesek helytállni. Vagyis, pl. ha az édesanyám felvett 10 millió Ft összegű hitelt, és az örökségem 1 millió Ft, gyakorlatilag örököltem 9 millió Ft tartozást, köteles vagyok ugyanis helytállni ezért, mint örökös. Ezáltal viszont már egészen máshogy hangzik, hogy jogomban áll „nemet mondani”, vagyis visszautasítani az örökséget, így nem terhel engem ez a tartozás, nem kapom meg azonban az 1 millió forintot sem.
Az örökség visszautasításának lehetőségéről – tehát nem az örökségről való lemondásról! – a Ptk. 7:89. §-a rendelkezik. Fenti példából is kitűnik, hogy az örökséget csak egészében lehet visszautasítani, tehát nem „válogathatok”, hogy tartozni pl. nem szeretnék, de a pénz jól jönne – de ha esetleg nincs is tartozás a hagyatékban, akkor sincs lehetőségem választani, hogy a házat pl. kérem, az autót nem mert drága fenntartani. Ez alól egyetlen kivételt enged a törvény: amennyiben úgy örökölnék termőföldet, vagy egyéb ehhez tartozó felszerelést (mondjuk egy traktort), hogy nem foglalkozom mezőgazdasággal, ezt (és csak ezt!) lehetőségem van külön visszautasítani. Ennek magyarázata magától értetődő: egyrészt ha én nem értek az ilyesmihez, úgyis csak eladnám, de nem biztos hogy hamar találok rá fizetőképes vevőt, így ez elég nagy fejfájást okozhat, egyszerűbb visszautasítani. Másrészt pedig elég jelentős érdek, hogy a termőföld folyamatosan művelés alatt álljon, így a jogalkotó plusz lehetőséget biztosít ennek elősegítésére azzal, hogy az ehhez „nem értő” örökös lemondhasson erről az örökségről.
A visszautasítást kifejezett nyilatkozattal kell megtenni, és fontos, hogy ne a „lemondok az örökségről” fordulatot használjuk, fentiek szerint annak egészen más értelme van. A visszautasítás továbbá nem köthető feltételhez vagy időhatározáshoz – nem mondhatjuk pl. azt, hogy ha a bank követeli a törlesztőrészletet, akkor visszautasítom az örökséget, de ha nem, akkor megtartom. Emellett, ha nem tettük meg a visszautasító nyilatkozatot időben (vagyis a hagyatéki eljárásban), ezzel hallgatólagosan lemondtunk a visszautasítás jogáról, és többé nem utasíthatjuk vissza az örökséget – érdemes tehát körültekintően eljárni.
A „sikeres” visszautasítás következtében a többi örökös öröksége arányosan gyarapszik. Ha nincsenek egyéb örökösök, vagy ők is mind visszautasították az örökséget (esetleg egyéb okból nem örökölhetnek), a hagyaték végső soron az államra száll. Az állam már nem utasíthatja vissza az örökséget, így végső soron neki kell helytállnia a követelésekért.
