A mai napon lépett hatályba a határzárról szóló kormányrendelet. A rendelet több területtel is foglalkozik, jelen cikkünkben a magyar állampolgárokra, a külföldi állampolgárokra, valamint az ingázókra vonatkozó szabályozást tekintjük át.
A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK
Külföldről érkező magyar állampolgárok, illetve olyan személyek, akik magyar állampolgárok olyan családtagjai, akik nem rendelkeznek magyar állampolgársággal, Magyarországra történő érkezésük során egészségügyi vizsgálaton eshetnek át, amelynek a tűrésére kötelesek. Abban az esetben, ha magyar állampolgár egészségügyi vizsgálata során megállapítják a fertőzés gyanúját, akkor az illető HATÓSÁGI karanténba kerül. Ha a vizsgálat során nem merül fel a fertőzés gyanúja, az illető HÁZI karanténba kerül, abban az esetben pedig, ha ilyen embernek nincs magyarországi címe, akkor a karantén helyét kijelölik számára. A kötelező hatósági vagy házi karantén időtartama 14 nap.
Olyan személy kérelmére, akinél fertőzés gyanúját nem állapították meg (tehát házi karanténba került), a karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság engedélyezheti, hogy 5 napon belül, legalább 48 óra különbséggel, 2 alkalommal úgynevezett „SARS-CoV-2 PCR” teszten vegyen részt annak érdekében, hogy a karantén alól felmentést kapjon. Ha a 2 negatív teszt megvan, akkor az illető felmentést kap a karantén alól.
KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK.
Fő szabály szerint külföldi állampolgár Magyarország területére nem léphet be.
A rendelet tartalmaz pár kivételt ezen szabály alól. Eszerint:
– Ha külföldi állampolgárnak a Magyarországra tervezett belépés helye szerinti illetékes helyi rendőri szerv – a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren történő határátlépés esetén a BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitányság kérelmére felmentést ad, akkor külföldi állampolgár beléphet Magyarország területére. Ilyen felmentést azonban csak a rendeletben meghatározott okokból lehet adni. Ilyen okok lehetnek például:
o 1. magyarországi hatósági eljáráson való részvétel
o 2. egészségügyi intézmény beutalója
o 3. hallgatói vagy a tanulói jogviszony alapján fennálló tanulmányi vagy vizsgakötelezettség teljesítése, ha ezt az oktatási intézmény által kiállított igazolás tanúsítja
o 4. családi eseményeken (házasság, keresztelő, temetés) való részvétel
o 5. A Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozó gondozása, ápolása
o stb.
– Természetesen a fent meghatározott felmentés csak kérelemre adható. Ilyen kérelem kizárólag elektronikus úton terjeszthető elő, magyar, vagy angol nyelven, illetve benyújtható törvényes képviselő, valamint olyan meghatalmazott útján is, akinek a meghatalmazása teljes bizonyító erejű magánokiratba van foglalva.
– Az a külföldi állampolgár, aki megkapta az engedélyt a belépéshez, Magyarországra való belépése során egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek tűrésére köteles. Amennyiben a vizsgálat fertőzés gyanúját állapítja meg, az illető Magyarország területére nem léptethető be, akinél pedig az egészségügyi vizsgálat során nem merül fel a fertőzés gyanúja, az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban helyezik el. Ezen karantén időtartama – csakúgy, mint a magyar állampolgárok esetén – 14 nap.
AZ INGÁZÓKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK
Ezen szabályozás alapjában véve két csoportra bontható:
1. Akik Magyarországra ingáznak külföldről
2. Akik Magyarországról ingáznak külföldre
A MAGYARORSZÁGRA INGÁZÓK
A külpolitikáért felelős miniszter által (a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben) meghatározott szomszédos állam polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra, az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek. Természetesen az ilyen személy köteles Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül tartózkodni, és köteles Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni.
A MAGYARORSZÁGRÓL INGÁZÓK
A külpolitikáért felelős miniszter által a korábban leírtak szerint meghatározott országgal szomszédos, Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül élő magyar állampolgárok a szomszédos ország területéről visszatérve korlátozás nélkül beléphetnek Magyarországra, ha külföldi tartózkodásuk időtartama nem haladta meg a 24 órát, és a szomszédos országban az államhatártól számított legfeljebb 30 kilométeres sávot nem hagyták el.
(Kép forrása: www.portfolio.hu )