Eredmény(ek) 3 mutatása

A NÉP VÉLEMÉNYE – A GYÜLEKEZÉSHEZ VALÓ JOG

Az utóbbi időben több tüntetésre is felfigyelhettünk hazánkban. Erre tekintettel úgy gondoltuk, hogy mai cikkünkben egy, a véleménynyilvánítás szabadságához szorosan kapcsolódó alapvető jogról, a gyülekezéshez való jogról lesz szó. Milyen formái léteznek a gyülekezésnek? Mik a résztvevők kötelezettségei? Milyen szerepe …

ÖRÖKÖLT ADÓSSÁGOK – Mit tehetünk, ha tartozást öröklünk?

Mindenekelőtt néhány fogalmi alapvetést szükséges tisztáznunk. Örökölni egyrészt végrendelet alapján, végrendelet hiányában pedig a törvény (vagyis a Ptk.) rendelkezései szerint lehet. Ez röviden azt jelenti, ha az elhunyt végrendelkezett, ebben szabadon, nagyon kevés korlátozással meghatározhatja, kit szeretne örökösévé vagy örököseivé …

MENNYIBE FOG EZ KERÜLNI NEKEM, ÜGYVÉDNŐ/ÚR?

ÜGYVÉDI KÖLTSÉGEKRŐL ÁLTALÁBAN Elöljáróban azt fontos tisztáznunk, hogy mi alapján illetheti meg az ügyvédet díjazás. Az ügyvédi megbízási díj – munkadíj – szabad megállapodás tárgya. Az ügyvéd, amikor elvállal egy ügyet, ügyfelével megállapodik abban, hogy mikor és milyen összeg illeti …