Eredmény(ek) 9 mutatása

JOGALKOTÁS VESZÉLYHELYZET IDEJÉN – A RENDELETI KORMÁNYZÁS HATÁRAI

A múlt héten látott napvilágot a hír, miszerint az AB elnöke szerint a kormánynak veszélyhelyzetben sem lett volna joga új büntetőjogszabályokat alkotni. (https://hvg.hu/itthon/20220628_AB_btk_kormany_veszhelyzet_rendelet?utm_medium=Social&utm_source=Facebook&fbclid=IwAR060GJSqKWqZ–4xQV2X1tVOrlD_qwkav6M8wVIm6mOLGOEXBiRkv7ilw0#Echobox=1656433557) Mai cikkünkben ezt a kérdéskört járjuk körbe. Mint a legtöbb alkotmányjogi témájú cikkünknél, itt is ki kívánjuk …

Hatálybalépés kérdése a járvány idején

Az utóbbi időkben azt tapasztaltuk, hogy nagy bizonytalanság övezi a kormányzati intézkedések bevezetését. Számos helyen merül fel a kérdés, hogy a Kormány által bejelentett intézkedések mikortól kötelezőek, mikor is kell őket alkalmazni. Megtehetik-e a hatóságok, hogy a Kormány által bejelentett …

ÖRÖKÖLT ADÓSSÁGOK – Mit tehetünk, ha tartozást öröklünk?

Mindenekelőtt néhány fogalmi alapvetést szükséges tisztáznunk. Örökölni egyrészt végrendelet alapján, végrendelet hiányában pedig a törvény (vagyis a Ptk.) rendelkezései szerint lehet. Ez röviden azt jelenti, ha az elhunyt végrendelkezett, ebben szabadon, nagyon kevés korlátozással meghatározhatja, kit szeretne örökösévé vagy örököseivé …

MENEKÜLJETEK AZ ÉLETETEKÉRT – VAGY MÉGSE? -RÉMHÍRTERJESZTÉS

Napjainkban számos hírt olvashatunk arról, hogy a rendőrség rémhírterjesztés miatt sok embert őrizetbe vett. Ezen okból kifolyólag jelen cikkünkben a rémhírterjesztéssel mint bűncselekménnyel foglalkozunk, hogy kedves olvasóink átfogóbb képet kapjanak e témában. A rémhírterjesztés alapjában véve a Büntető Törvénykönyvben foglal …

MENNYIBE FOG EZ KERÜLNI NEKEM, ÜGYVÉDNŐ/ÚR?

ÜGYVÉDI KÖLTSÉGEKRŐL ÁLTALÁBAN Elöljáróban azt fontos tisztáznunk, hogy mi alapján illetheti meg az ügyvédet díjazás. Az ügyvédi megbízási díj – munkadíj – szabad megállapodás tárgya. Az ügyvéd, amikor elvállal egy ügyet, ügyfelével megállapodik abban, hogy mikor és milyen összeg illeti …

TÖRVÉNYJAVASLAT A JÁRVÁNY IDEJÉN!

2020.03.19-én megjelent a Parlament oldalán egy Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott törvényjavaslat, amely a koronavírus elleni védekezésről szól: https://www.parlament.hu/irom41/09790/09790.pdf Mint azt a hírekben bizonyára olvashattuk, a törvényjavaslatot nem fogadták el. Ez röviden annyit jelent, hogy nem sikerült meghosszabbítani a veszélyhelyzetet …

FIGYELEM! ÚJ SZABÁLYSÉRTÉSI MAGATARTÁSOK!

2020. március 16-án jelent meg a Magyar Közlönyben a Kormány 46/2020. (III.16.) rendelete, amely a koronavírus kapcsán kialakult különleges jogrendben kínál a speciális helyzetre vonatkozó szabályozást. A szabályozás értelmében:1. újabb magatartások valósítanak meg szabálysértést. A rendelet értelmében szabálysértést követ el …